Íme második blogbejegyzésem! :)
A múlt heti órán három különböző gyakorlatot végeztünk a csoporttal. Az első gyakorlatban egy kedvenc tanárunkat mutathattuk be csoporttársainknak, s akadtak közte megható nagyon hiteles történetek. Ebben a feladatban nem igazán sikerült kiteljesednem, amit talán annak tulajdonítok hogy nem szerettem a középiskolámat, nagyon sok mindent inkább másképpen csinálnék mint ahogyan ott zajlott. Ezért nem is szívesen beszélek olyan bőven róla, s talán ez rányomta bélyegét órai teljesítményemre. A második feladatunk, ahol madzagok végének megtalálásával találtuk meg a párunkat, és iskolával, tanítással kapcsolatosan megkezdett mondatokat kellet egyénileg befejeznünk majd ezt megosztani párunkkal. Igazán tetszett, különösen az utolsó, tanár-diák kapcsolatról szóló mondat mellyel kapcsolatban régóta erős érzelmeket táplálok de olyan jól leírni és megfogalmazni jelentőségét és minőségét még soha nem tudtam mint az órai párom tette. Hálás vagyok ezen mondatáért, és teljesen egyetértek ezzel kapcsolatban alkotott gondolataival, óra közben azon töprengtem hogy ezeket szeretném betartani akkor is amikor már a pályán leszek és nem én töltöm be a diák szerepét. Utolsó feladatunkat szintén párokban, kis csapatokban végeztük, ahol ellentétes érvek mellett kellett érvelnünk természetesen egymás állításaival szemben. Pontosan itt vannak az állítások:

Ez volt a kedvenc részem az órában. Itt feltörtek bennem az erősebbnél erősebb érvek ami mellett álltam. Jó volt bizonyítani a társaimnak mennyire fontos hogy angol-magyar szakos tanár szeretnék lenni. Jobbnak tűnt bármilyen szakpárnál, egyszerűen imádom! Itt valahogy Úgy éreztem, ezektől egyetlen tárgy sem lehet fontosabb! Nos ahhoz az állításhoz pedig nem sokat kell hozzáfűznöm hogy a tanár szakma nem csak egy "szakma", erre születni kell! Nem hiszem hogy van olyan aki ne így érezne!