2016. június 10., péntek

Záróbejegyzés

Tanári élettörténetem első állomásai


    Őszintén szólva, rettentően nehéz erre a kérdésre pontos választ adnom,  hogy mikor is jutott eszembe hogy tanár legyek. Válaszomban azonban visszanyúlok a gyökerekig. Általános iskolás koromban. Napköziotthonos iskolába jártam, napjaim nagy részét az iskolában töltöttem. Az első két év az iskolában valami nagyon meghatározó érzést indított el bennem. Délután amikor a tanítónéni szabad időt adott az osztálynak, minden egyes nap "iskolásat" játszottunk és én voltam a tanítónéni. Imádtam magyarázni, segíteni a többieknek ami talán azzal is magyarázható hogy az egyik legidősebb voltam az osztályban. Imádtam a tanítónénit. Ő volt az igazi példaképem, soha nem felejtem el örökké jókedvű arcát. A többiek is szívesen játszottak, a tanítónéni feladatokat is fénymásolt nekünk, én előszeretettel vittem haza a többiek által megoldott példasorokat és otthon átszámolgattam, ellenőriztem. Ugyanolyan tollra vágytam mint a tanítónénié. Egyre csak több időt töltöttem az iskolában, különböző szakkörökre volt lehetőségem beiratkozni. Furcsán hangozhat hiszen sok gyerek szeret "parancsolgatni" a többieknek és eljátszani hogy ő a tanár, de állíthatom hogy a pálya felé bennem már őszintén ekkor elindult egyfajta szikra. Felsőbb éves koromban, többször bemutatókat tarthattam a többieknek a hittanszakkörön. Fordított napon, amikor a diákok jelentkezhetnek tanárnak az iskolában egy napig, előszeretettel jelentkeztem. Igazából soha nem kételkedtem abban hogy mi szeretnék lenni. Számomra ez az egy pálya létezett, bárki megkérdezte mi szeretnék lenni ha felnövök, azonnal rávágtam, tanár!
     A fent említettek, a válaszom arra a kérdésre hogy mikor jutott eszembe az hogy tanár szeretnék lenni. Hogy miért? Elsősorban azért mert szerettem az iskolát, és jól éreztem magam abban a közegben. Főleg általános iskolában,de közép iskolában sem voltak vele különösebb problémáim. Egyetemista csoporttársaim említették a börtön szinonimát az iskolára. Én soha nem éreztem így mert őszintén szerettem iskolába járni, nagyon sokáig kitűnő osztályzatokat értem el. Nem tudtam és most sem tudom elképzelni hogy az iskola befejezése után, már ne játsszon szerepet az életemben. Ezt a rengeteg tudást amit sikerült elsajátítanom, szeretném átadni a diákoknak. Az egyik legkedvesebb tanárnőmtől, gimnáziumi osztályfőnökömtől szeretnék idézni. "Egy tanár/oktató nem csak átad, nyújt, szolgáltat valamit a diákok számára hanem rengeteget kap is...hogy mit? Szeretetet, törődést,érdeklődést,gondoskodást" Ez volt Török Mária tanárnő válasza kérdésemre, hogy miért választotta és imádja mái napig azt hogy ő taníthat? A pályaválasztás, és felsőoktatásba való jelentkezés környékén szüleim elkezdtek aggódni, igazából soha nem örültek neki hogy ezt a szeretném választani, azt hitték hóbort majd elmúlik. Édesanyám és édesapám is egészségügyi dolgozók, próbáltak engem is ez felé terelni. Érettségi, rengeteg tanulás, felvételi pontok, néha kezdtem rettegni mi lesz ha mégsem lesz igazam, nem való nekem, vagy inkább a szüleimre kellene hallgatnom. Nem mondom hogy meginogtam, inkább elgondolkodtam. De osztályfőnököm fent említett mondata, megmagyarázhatatlan sebességgel oszlatta el "kételyem". Eldöntöttem, nagyon szeretnék egyszer én is tanítani.
   Mindig is kedveltem a magyart, humán beállítottságú voltam már általános iskolában is. Az angol nyelvet középiskolában kezdtem el tanulni, az elején csupán önszorgalomból. az egy év után sikeres nyelvvizsgám megerősített abban hogy legalább annyira kedveljem ezt a tárgyat mint a magyart. Az előrehozott emelt szintű érettségit két évvel végzési évem előtt sikerült teljesítenem, ez után fogalmazódott meg bennem őszintén hogy tanulmányaim során a magyar nyelv és irodalom illetve az angol nyelv a kedvenc tantárgyaim, s ha egyszer egyetemre jelentkezem ilyen szakra szeretném beadni jelentkezésem.
 Pozitív példaképeket föntebb már említettem. Sajnos volt néhány negatív is. Nem tántorítottak el, épp ellenkezőleg. Tőlük is tanultam valamit, azt hogy milyen nem szeretnék lenni. Gimnáziumi nyelvtanulásom sikereit, privát tanárom Barta Róbert tanár úr támogatta,, s talán ő a mindenek fölött álló tanári példaképem. Neki minden iskolai problémámat elmondhattam, mindig kaptam megoldást. Hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó általános iskolában tanít, jóval magasabb végzettséggel. Soha nem fedeztem föl benne rossz indulatot, csak a pozitív előrelendítés célját. Az apró sikereimnek is úgy tudott örülni, akárcsak én. Épp ellenkezőleg középiskolai nyelvtanárommal. Egyetlen voltam középiskolában aki még soha nem tanult angolt, pedig ez angol-magyar szak volt. Én voltam az egyetlen kezdő. Többször megkaptam tőle hogy soha nem lesz meg a nyelvvizsgám, az ötös osztályzatot még akkor sem sikerült nála elérnem órán, amikor az osztályban elsőként szereztem nyelvvizsgát pedig én voltam az egyetlen kezdő. Idén télen találkoztam vele egy helyi kávézóban, köszöntünk. Úgy döntöttem, elmondom neki fölvettek egyetemre angol-magyar tanári szakra, sikerült az első félévem összes tárgya! Elképedve válaszolta, "üdv kolléga, soha nem néztem volna ki belőled!" Ő egy igazi ellenpélda számomra , soha nem szeretnék diákok felett előzetes, felszínes dolgok alapján ítélkezni. 
 Diákélményeim meghatározóak, az említettek alapján szerettem iskolába járni. Szabadidőmet is gyakran áldoztam iskolai programokra, szakkörökre, szabadegyetemi előadásokra, színművészkörre. Több évig voltam osztálytitkár. Szerettem részt venni az iskolai programok szervezésében, segítettem ha valamiben szükség volt rám. Tanulmányi átlagom gimnáziumban mindig négy egész fölött volt, hobbim a versmondás, akár máig is mondhatom. megosztó személyiség voltam,rengeteg barátom volt, de mindig voltak diákok akik nem nézték jó szemmel túlbuzgóságomat. Sajnos ez a negatív oldalam. Tudok róla, s gyakran szembesülök hibáimmal. Próbálok formálni, javítani, de hiszem hogy nem lehet mindenkinek teljes mértékben megfelelni ezért próbálom inkább önmagamat adni. Ha egyszer taníthatok, így szeretnék diákjaim felé is fordulni. Bízom benne, ha nem is a 100%, de nagy részüket valamivel meg tudom fogni. Szeretném ha pozitívan gondolnának rám és bármilyen problémával mernek majd megkeresni.
   Kudarcként említhetném amikor második éves gimnazista koromban nem sikerült bekerülnöm egy ösztöndíjas nyelvi programba, amely végén a diákok jutalma egy középfokú üzleti nyelvvizsga bizonyítvány volt. hónapokig tépelődtem rajta, de később kárpótlásul elsőre átmentem az államilag elismert nyelvvizsgán.
  Ha a jövőbeli megálmodott sikerekről és vágyakról kellene beszélni akkor mindenképpen az Erasmus ösztöndíj programot és angol alapvizsgát említeném. Ezek, elnyerése illetve teljesítésétől nem tudok jelenleg nagyobbat álmodni. A közeljövőben , még az idén szeretnék külföldi hallgatók mentora lenni melynek felvételijén eddig félúton járok a siker felé. illetve magyarból egy szép eredményű TDK dolgozattal szeretném zárni a következő szemesztert.
  Értékesnek érezhettem magam az iskolában sikeres versmondó verseny  eredményeim után, illetve gyakran tanulmányi eredményeim után is. Diákokkal szembe néha meg kellett védeni magam azzal a váddal szemben hogy velem kivételeznek a tanárok. Nem, nem hinném hogy valaha is kivételeztek volna velem. Mindig fektettem energiát feladataim elvégzésébe. Tanárokkal szemben meg kellett védeni magam a gimnázium utolsó másfél évébe amikor kiderült hogy dolgozok, mert egyetemre gyűjtök, mert akkor is menni akarok ha nem sikerül az állami férőhely. Soha nem mulasztottam tanórát vagy házit a munka miatt, de ennek ellenére nagyon sokat dolgoztam. Ha dolgozatom nem sikerült az elvártaknak megfelelően, vagy  ha betegség  miatt hiányoztam két napot, mindig a munkámra gyanakodtak és az osztály előtt hangosan szóvá tettek tanáraim, ami gyakran nem esett jól.
  Tanárrá válásom eddigi folyamata jó úton jár. Minden nap tanulok valami újat első kézből. A Miskolci Egyetemen több olyan hallgatóval kerültem jó kapcsolatba akik friss diplomával élesben tanítanak, hozzájuk gyakran fordulok kérdéssel. Körvonalazódott hol, és milyen iskolában szeretnék tanítani. Mindenképpen szeretném ha a megyében maradhatnék, részt veszek a Klebersberg ösztöndíjprogramban, így valószínű hogy elképzeléseimnek megfelelően először hátrányos helyzetű iskolákban örökíthetem tovább tudásom , és próbálhatok meg valamilyen formában is segíteni. Fontos ez nekem. Ózdon tanultam 12 évig, volt szerencsém hátrányos helyzetű diákok közt tanulni, őszintén kívánom hogy pályámat is hasonló helyzet,és körülmény befolyásában kezdhessem meg. 
  Eddig megszerzett tudásom hiányos, minden erőmmel azon vagyok hogy általam választott szakterületeken az ismereteimet bővítsem. A Miskolci Egyetem képzését jobbnak hiszem mint ahogy elképzeltem, nagyon erős az oktatás,követelés, de mindig van támaszom. Az előttem álló út rögös, de mindig látok némi fényt magam előtt pislákolni. Rengeteg tőlem magasabb szinten lévő csoporttársam van, tőlük nap mint nap tanulhatok, vannak példaképeim. Az elkezdett utat, a türelemmel és sokkal több önszorgalom szeretném folytatni. Tapasztalatok terén még bőven van mit elsajátítanom. A pedagógiai kurzuson némiképp módosult hitem és meggyőződéseim. Van amiben megerősítést szereztem, s van amit úgy érzem változtatnom, újragondolnom kell. Véleményem néha szükségesebb a háttérbe szorítani, bízni társaimban és elfogadni mások véleményét és akaratát. A kurzus viszont megerősített, hogy igenis jó úton járok, van lehetőség , még ha csak hangyányi léptekben is, de lehet segíteni a hátrányos helyzetű diákokon és kell is. Ha vissza mehetnénk az időben, ugyanerre a szakra és egyetemre jelentkeznék, de a a tanulmányi átlagomon szeretnék emelni, s ez a legfőbb jövőbeli célom is.

2016. május 8., vasárnap

Interjú Török Máriával , a középiskolai osztályfőnökömmel!



Hol végezte tanárnő a középiskolai tanulmányit?
Ózdon születtem és Ózdon végeztem a középiskolai tanulmányaimat, az akkori nevén Közgazdasági Szakközépiskolában, ami jelenleg SZIKSZI.
Tetszene tudni mondani néhány gondolatot a középiskolai tanulmányokról?
Nyíregyházán magyar-könyvtári szakon végeztem, ezután Debrecenben folytattam felsőfokú tanulmányimat. Itt a Kossuth Lajos Tudományi Egyetemen magyar irodalom szakon végeztem, itt sajátítottam el a tanári pályához szükséges ismereteket. Ezeken felül rengeteg továbbképzésen vettem részt, például tanulásmódszertanból és számítógépes vizsgákat is szereztem.
Nehezek voltak-e ezek az évek?
Nos, elég ha megemlítem azt hogy  12-szeres túljelentkezés volt azon a szakon, ahová jelentkeztem. Akkoriban sokkal kevesebb segítség állt a diákok rendelkezésére mint napjainkban. Nem volt internet, mobiltelefon és fénymásolási lehetőség sem.  Komolyabb segítséget csak a könyvek és folyóiratok jelentettek tehát igen, rendkívül nehezek voltak ezek az évek, mindössze kilencen végeztünk.
Mik a tapasztalatai tanárnőnek a tanári pályával kapcsolatban az évek során, szeret-e tanítani?
A tanári pálya igencsak nagy felelősség. Fontos hogy hatékony, stabil tudást adj, erkölcsileg tiszta, becsületes és jóindulatú felnőtt emberré neveld a növendékeket. Véleményem szerint a tanári pálya talán a legnemesebb és legfontosabb feladat az összes többi foglalkozás közül. Nagy megtiszteltetés is egyben hiszen, felnőtt emberek bízzák ránk legféltettebb kincsüket, a gyermeküket, azzal a céllal hogy okos tiszta meglátású igaz embereket neveljünk belőlük.
Hogyan tetszik visszaemlékezni a korábbi évfolyamokra?
Kezdetben mindenki szorgalmasan tanult, ennek talán az is lehet az oka, akkoriban nem volt ekkora csábítás a technika. Rengetegen pedig azért is tanultak, hogy kitörjenek nyomorúságos helyzetükből , vagy hogy helyesbítsenek a szülőktől látott rossz példán. Manapság sokkal vátozatosabb a diákok összetétele, vannak akik ma is rendkívül jól teljesítenek és tanulni akarnak, ugyanakkor megnőtt a hanyag, tanulást elhanyagoló diákok száma is. Jelenleg értékválság van, a pénzszerzés és pozícióbetöltés vált elsődleges céllá tehát jó pár diák számára nem a tanulás jelenti a legfőbb célt. Természetesen, ma is vannak értékes tanulni vágyó, okos növendékek.
Ha lehetne, mégegyszer  ugyanezt a pályát tetszene-e választani?
Igen, hiszen nagyon szeretek tanítani. Szeretem a könyvtárosi pályát is, hiszen a könyvtárban egy másik oldalát ismerhetem meg a diákoknak, de a tanítás valahogy más. Az irodalom oktatása egy eszköz arra hogy felszínre hozzuk a tanulók belső, csiszolatlan értékeit. A nyelvtan pedig alapjául szolgál a többi tantárgynak is, tehát igen fontos. Nagyon szeretek osztályfőnöknek lenni, így más a kötődésem az iskolához. Ha az embernek van osztálya, akkor bizonyos értelemben nem csak ad, hanem kap is. Kap szeretetet, vidámságot, közösséget, és egyfajta nagyon erős kötődést.

2016. április 25., hétfő

A konstruktivizmus


 A múlt óra alkalmával négy csoportra oszlott a csapat, és négy tanítási irányzatot kellett megismernünk és ismertetni a többi csoporttal. Az én csapatom feladata a konstruktivizmus megismerése és megismertetése. Be kell ismerjem sajnos nagyon bonyolult...de igyekeztünk. Megpróbáltam kivenni a részem de nem volt egyszerű. a Konstruktivizmus a legmodernebb, ma is ezt alkalmazzák. Az 1970-es, 80-as évektől indult az irányzat, a tanulmányai alapján a tudásnak nincs igazsága. A tanultak elsajátításához szükséges a gyakorlati ismeret és nem csak az elmélet. Egyik fontos eleme a csoportmunka. A tanár egyik fő feladata a gyermek tudását, gondolatait és érzelmeit kiismerni. Íme az irányzatról készített plakátunk! :)
 

Vers! :)

Íme a vers amely elkészítése házi volt:)

 Tanár

Példamutató,fegyelmező

Barátságos,Rendteremtő és szerető

Példakép a diáknak,lényege az iskolának.

Nevelő

2016. április 10., vasárnap

Hasonlatok!

Halihó!
A múlt pedagógia óra, számomra legemlékezetesebb pontjait szeretném blogomban megörökíteni.
Születési időnk alapján kerültünk csoportokra bontva, ez nekem azért tettszett mert nem az alapján kerültünk egy csapatba akikkel a legjobb barátok vagyunk hanem azokkal a csoporttársainkkal is akikkel ritkábban van szerencsénk találkozni vagy eltérőek a nézeteink. Így a csoportok munkája és a megoldások is igen változatosra sikerültek. Az óra fő témája az volt, hogy mihez is hasonlít leginkább számunkra az iskola. először képeket, később kiegészítendő mondatokat kaptunk feladatként. A képes feladat nagyon tetszett, mert azt figyeltem meg hogy én csupán egyetlen tanári funkcióra tudtam gondolni, pontosabban arra hogy a tanár egy bíró. De társaim sokszínűen érveltek egyéb változatok mellett és az érvelések után megértettem és egyetértettem mondanivalójukkal. Szerintem azt hogy számunkra az iskola mivel azonosítható, nagyban meghatározza milyen iskolából érkeztünk, és ott hogyan is bántak velünk. Ezt a témát többször boncolgattam magyaros csoporttársaimmal, de ezt a vonalat ők is megerősítették bennem. Véleményem szerint ez befolyásolta feladataink megoldását is.

2016. április 4., hétfő

A csoportmunka :)

Ismét egy bejegyzés...!
Az elmúlt órán a csoportmunka fontosságáról, változatairól és hasznáról is szó esett. Nagyon tartalmas és elgondolkodtató dolgok merültek fel, így bejegyzésemben megemlíteném azokat amik mély nyomot hagytak bennem!
Az óra egyik ilyen pontja az volt számomra amikor szó esett a különböző diáktípusokról a csoportmunkában. Nagyon furcsa, de ezekkel az esetekkel már volt szerencsém találkozni tanulmányaim során csak nem tudtam őket besorolni. Különböző versenyeken, órai munkán, sportnap alkalmával, papírgyűjtésen és sorolhatnám. Értem ezalatt a potyautast, a főnöktípust, vagy azt aki inkább csendben próbál haladni az árral. Nos...ez még az egyetemi gyakorlati órákon is gyakorta előfordul, s talán hibaként emlegetném.
A másik nagy emlékem az óráról a vetített videó volt, a kísérlettel. Amikor a tanárnő kettéválasztotta az órát alá és fölérendelt diákokra. Nem találok rá szavakat...kegyetlen. Szinte fogható pszichológia hatása lehet egy ilyen kísérletnek.
Be kell látnom nem egyszerű egy csoportmunkát végrehajtatni a diákokkal, de remélem egy napo én is képes leszek rá, és tanulok az elhangzott pozitív példázatokból és hibákból!

2016. március 20., vasárnap

Egy hét kihagyás után, súlyos feledékenységem és néhai túlbuzgóságom miatt ismét jelentkezem!A múlthéten, azt kell mondjam rendhagyó pedagógia órán vehettem részt s ennek emléke még mindig tisztán él a fejemben.
Az óra első részében, tanárnő prezentált és előadást tartott én ezt le is jegyzeteltem. Az óra második felében újra gyereknek éreztem magam, na de ez gyakran előfordul velem. A feladat lényege az volt hogy úgy rajzoljunk meg egy általunk kigondolt rajzot hogy elkezdjük a rajzot s továbbadjuk csapattársainknak hogy fejezzék be ezt különösebb utasítások nélkül. Én egy szivárványt szerettem volna rajzolni, (ami úgy sikerült mintha egy óvodás rajzolta volna) s ez sikerült is mert csapattársaim rájöttek az én egyetlen vonalamból, rajzom céljára. Szerintem, teljesen egyezett a végeredmény azzal amit elképzeltem. 
Szerintem ez az óra azt is bizonyítja, sőt egyfajta elvont példa lehet arra, hogy ahhoz hogy egy gyereket tanítsunk,megkérjünk vagy utasítsunk egy bizonyos feladat elvégzésére gyakran nem kellenek hozzá hosszas magyarázatok és utasítások. Csak óvatosan és egyszerűen a helyes irányba kell terelnünk a tökéletes eredmény eléréséhez!
Íme néhány emlékkép!:)